zöld küllő*

*: Beleértve a Picus sharpei (spanyol küllő) néven önálló fajként is ismert Picus viridis sharpei alfajt is.

Hazai elterjedés
Gyakori, alapvetően alföldi faj, bár előfordulhat maga­sabb területeken is. Az Alföld fával gyérebben borított területein csak szórványosan fordul elő. Különféle erdős élőhelyeket benépesíthet, de jobban kedveli a nyíltabb lombhullató állományokat mind a tűlevelű, mind a zárt, nagy kiterjedésű erdőknél. Tipikus élőhelyei a nyíltabb, üdébb erdőfoltok, keményfás, ártéri ligeterdők, vegyes lombhullató erdők tisztásokkal, különböző gyepes területekkel megszakítva, ahol magas számban talál han­gyabolyokat. Elsősorban az erdőszélekhez kötődik. Mind természetszerű, mind származékerdőkben vagy akár ültetvényekben is megtalálható. Kedveli az ember által átalakított élőhelyeket, parkokban, temetőkben, gyümöl­csösökben, fasorokban is előfordul. Mivel odúját vastagabb fákba vési, ezért mindenképpen fontos, hogy megfelelően idős lombhullató fákat találjon a területen. A zöld küllő megtelepedésének fő limitáló tényezői a kellő korú és vastagságú faegyedek, valamint a megfelelő mennyiségű hangyatáplálék. Előfordulásának gyakoriságát növeli a különböző fás élőhelyek megléte (máshová be nem sorolható fás szárú növényzet, faültetvények, nemesnyarasok, egyéb lombos faültetvények, többletvízhatástól független erdők). Állománysűrűsége középhegységeinkben, a Nyugat-­Dunántúlon és a Kiskunság térségében a legmagasabb és szintén erősen összefügg a különböző fás élőhelyek meglétével.

Időbeli előfordulás
Egész évben megfigyelhető. A párba állás már a tél vé­gén megtörténhet, a tojásrakást késő áprilisban, illetve májusban végzik. A fiatalok június környékén repülnek ki, de az őszi diszperzióig a költőterületen maradhatnak. A felmért négyzetek legnagyobb százalékában március–áprilisban, június–júliusban, illetve szeptember–októberben figyelték meg.

A hazai fészkelőállomány nagysága
Állományát az 1990-­es években 10–15 ezer, 1999–2002 között 12–20 ezer, 2014–2018 között a relatív állománysűrűség modell alapján 15–17 ezer párra becsülték.

Speciális rész
Az európai harkályfajok közül a leginkább hangya­fogyasztásra specializálódott faj. Ennek következményeként legtöbbször a földön lehet látni táplálkozni, és élőhelyi igényei is ezt az életmódot tükrözik: a fás élőhelyek mellett szüksége van a gyepek jelenlétére is.

Természetvédelem
Az állományok fennmaradásához gyepes és fás élőhelyek is kellenek, az élőhelyek leromlása mellett az élőhelyek mo­zaikosságának csökkenése is veszélyeztető tényező. A zöld küllő léte elválaszthatatlan a hangyáktól, ezért minden tényező, amely kedvezőtlenül befolyásolja a hangyák állományát, a zöld küllőre is káros. Kiemelendő ezek közül a fás élőhelyeket szegélyező gyepek megszüntetése (pl. beszántása), illetve gyepként történő, de intenzívebb hasznosítása: a peszticidek, műtrágyák használata, a felülvetés a gyeptársu­lás diverzitásának csökkenéséhez vezet, és rovarállománya is lecsökken. A zöld küllő számára a legeltető állattartás és a költésre alkalmas puhafa fajok meghagyása a kedvező. Fontosak a fajnak a települési zöld­területek is, ezek fenntartásával tehát az önkormányzatok is sokat tehetnek. A fekete harkállyal együtt fontos odúkészítő madárfaj, elsősorban azoknak a viszonylag nagyobb testű madárfajoknak (pl. a szalakóta és a búbosbanka), amelyeknek a nagy fakopáncs odúja túl kicsi.

Forrás: Gorman G., Komlós M., Ónodi G. & Schmidt A. 2022. Zöld küllő. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, pp. 433–435.